alkalmával, minden esetben az alábbiak szerint kell eljárni:
A torna előtt:
Körzeti tornát ott lehet rendezni, ahol minimálisan 5 csapat szerepel.
A körzeti tornák fordulói között minimálisan 3 hétnek el kell telnie.
A tornákat jó minőségű füves, vagy műfüves pályán kell lebonyolítani!
A tornát rendező egyesület képviselőjének, és a tornaszervezőnek 60 perccel a torna kezdete előtt a helyszínen kell lennie!
A pályákat és az öltözőket 30 perccel az első mérkőzést megelőzően, teljes mértékben előkészítetten kell a korosztályos csapatok részére biztosítani!
Törekedni kell a folyamatos játék feltételeinek megteremtésére, ezért a lehetőségek szerinti maximális számú pályát kell kialakítani úgy, hogy a pályák között elegendő hely legyen!
A torna szervezőjének el kell készítenie a torna forgatókönyvét, időrendjét, pályabeosztását, és láthatóvá kell tennie a gyermekek és a nézők számára!
A szervezőnek fel kell készülnie, hogy előre nem látható események következhetnek be, pl. késik az egyik csapat, vagy lemondják a rendezvényt az utolsó pillanatban.
A torna kezdete előtt 30 perccel a csapat név szerinti nevezési lapját a tornaszervezőnek kell leadni!
A torna alatt:
A körzeti tornák alkalmával a csapatok minimálisan 3, maximálisan 5 mérkőzést játszhatnak, a versenykiírásban szereplő játékidővel.
Figyelembe kell venni azt, hogy a torna folyamán az összes játékkal töltött idő nem lehet több, mint:
U7 korosztályban: 40perc
U9 korosztályban: 60perc
U11 korosztályban: 80perc
Azokon a tornákon, ahol 4-5 mérkőzést játszanak a gyerekek, a mérkőzések között megfelelő pihenőidő beiktatását javasoljuk!
A játék valamennyi pályán egyszerre kezdődik, a tornaszervező sípjelére.
Azonos korosztályok mérkőzései végig egy időben zajlanak!
A tornaszervezőnek és a csapatvezetőnek biztosítaniuk kell, hogy a tornán részt vevő valamennyi gyermeklabdarúgó minimálisan a teljes játékidő 50%-át pályán töltse!
Továbbá, ha egy egyesület több játékost szeretne szerepeltetni, mint a csapatlétszám, akkor legyen lehetősége második csapatot is indítani.
Akár a vegyes csapatok kialakítása is lehetséges több egyesület játékosaiból!
Az eredmény, a helyezés az egyesületi körzeti tornákon másodlagos, a gyermeklabdarúgás lényege a játék, az örömszerzés.
U7 és U9 korosztályokban játékfelügyelők vannak
U-11-ben alapfokú játékvezetői tanfolyamot végzett, ifjúsági korú (U-16-U-19) játékosok felügyelik a pályán zajló eseményeket.
A játék a gyermekeké, nem a felnőtteké, a mérkőzések ideje alatt csak a játékosok, a pályafelügyelők, az edzők és a tornaszervező tartózkodhatnak a pálya területén!
Mindenki más a lelátóról illetve korláton kívülről szíveskedjen figyelemmel kísérni a gyermekek játékát!
Az eredmények regisztrálása a tornaszervező jóvoltából folyamatos.
A torna végén:
A mérkőzéseket követően röviden értékeljük a gyermekeket.
Emeljük ki a legszebb gólokat, cseleket, szereléseket stb. és biztassuk a gyermeklabdarúgókat a további gyakorlásra!
Minden gyermek kapjon apró ajándékot lelkes játékáért, de javasolt néhány jó egyéni teljesítmény megemlítése is!
A Nagykövet adja át az ajándékokat!
A torna regisztrálását 48 órán belül el kell végezni az iroda.mlsz.hu oldalon!
Továbbá tornánként 3 digitális fotót el kell juttatni a megyei koordinátorhoz, szintén 48 órán belül!
Áttekintő táblázat:
| Korosztály | U7 | U9 | U11 |
| Játékosok | 4:4 ellen | 5:5 ellen | 7:7 ellen |
| Pályaméret | 20 x 30m | 30 x 40m | 45 x 65m |
| Büntetőterület | 6m-re az alapvonaltól bójával jelölve | 9m-re az alapvonaltól bójával jelölve | 12m-re az alapvonaltól bójával jelölve |
| Kapu | 2 x 1m | 3 x 2m | 5 x 2m |
| Labda méret | 4-es | 4-es | 4-es |
| Kapus | Nincs | Van | Van |
| Játékidő | 1 x 10 perc | 1 x 15 perc | 1 x 20 perc |
| Mérkőzésszám tornánként | minimum 3 - maximum 5 mérkőzés/torna | minimum 3 - maximum 5 mérkőzés/torna | minimum 3 - maximum 5 mérkőzés/torna |
2010/2011. évi versenykiírás
U7 korosztály
2004. január 1. után születettek
A labdarúgás versenyszabályai érvényesek! A különbségeket a következőkben ismertetjük:
Pályaméret: 20x30m
Kapuméret: 2x1m
Büntető terület: 6m-re az alapvonaltól az oldalvonalon bójával jelölve
Labdaméret: 4
Játékidő: 10 perc / mérkőzés, minimum 3 – maximum 5 mérkőzés tornánként,
Létszám: 4:4 ellen (kapus nincs)
Játékvezető: játékfelügyelő
A torna kezdete előtt 30 perccel a csapat név szerinti nevezési lapját a tornát szervező edzőnek kell adni!
A pályára lépés feltétele:
- „X” betűjelű érvényes versenyengedély
- érvényes sportorvosi engedély
A mérkőzés szabályai
GÓL
- gólt a pálya teljes területéről el lehet érni
- gól után középkezdéssel indul újra a játék
LES – NINCS
PARTDOBÁS – NINCS
- a folyamatos támadójáték érdekében a labda lapos passzal hozható játékba, amelyből közvetlenül nem lehet gólt elérni
- az ellenfél játékosai nem akadályozhatják a labda játékba hozatalát
- az ellenfél játékosai a labdától 3 méterre helyezkedhetnek el
SZÖGLETRÚGÁS– NINCS
- ha az ellenfélről kerül a labda az alapvonal mögé, lábbal hozható ismét játékba, az alapvonal mögül
SZABÁLYTALANSÁGOK
- szabadrúgást vonnak maguk után
BÜNTETŐ
- büntetőterületen (6 méter) belüli kezezésnél büntetőrúgás következik
- a büntetőpont a kapu közepétől számított 15 méterre van
- a büntetőrúgást üres kapura kell elvégezni
CSERE
- cserélni bármikor lehet
- a cserénél a cserejátékosok kezet fognak egymással
- a lecserélt játékos bármikor visszacserélhető
- a cserejátékosok elhelyezése a saját kapu oldalán, az alapvonal és az oldalvonal találkozásánál
TÉRFÉLCSERE – NINCS!
FELSZERELÉS
- a játékosok gumi-stoplis cipőben vagy torna (edző) cipőben játszhatnak
- „éles” stoplis cipőben tilos játszani
U9 korosztály
2002. január 1. után születettek
A labdarúgás versenyszabályai érvényesek! A különbségeket a következőkben ismertetjük:
Pályaméret: 30x40m
Kapuméret: 3x2m (kézilabda)
Büntető terület: 9m-re az alapvonaltól az oldalvonalon bójával jelölve
Labdaméret: 4
Játékidő: 15 perc / mérkőzés, minimum 3 – maximum 5 mérkőzés tornánként,
Létszám: 5:5 ellen + kapus
Játékvezető: játékfelügyelő
A torna kezdete előtt 30 perccel a csapat név szerinti nevezési lapját a tornát szervező edzőnek kell adni!
A pályára lépés feltétele:
- „X” betűjelű érvényes versenyengedély
A mérkőzés szabályai
GÓL
- gólt a pálya teljes területéről el lehet érni
- gól után középkezdéssel indul újra a játék
LES – NINCS
PARTDOBÁS – NINCS
- a folyamatos támadójáték érdekében a labda lapos passzal hozható játékba, amelyből közvetlenül nem lehet gólt elérni
- az ellenfél játékosai nem akadályozhatják a labda játékba hozatalát
- az ellenfél játékosai a labdától 3 méterre helyezkedhetnek el
SZÖGLETRÚGÁS
- a sarokpontról történik
- az ellenfél játékosai nem akadályozhatják a labda játékba hozatalát
SZABÁLYTALANSÁGOK
- szabadrúgást vonnak maguk után
BÜNTETŐ
- büntetőterületen (9 méter) belüli szabálytalanság esetén büntetőrúgás következik
- a büntetőpont a kapu közepétől számított 7 méterre van
CSERE
- cserélni bármikor lehet
- a cserénél a cserejátékosok kezet fognak egymással
- a lecserélt játékos bármikor visszacserélhető
- a cserejátékosok elhelyezése a saját kapu oldalán, az alapvonal és az oldalvonal találkozásánál
TÉRFÉLCSERE – NINCS!
FELSZERELÉS
- a játékosok gumi-stoplis cipőben vagy torna (edző) cipőben játszhatnak
- „éles” stoplis cipőben tilos játszani
U11 korosztály
2000. január 1. után születettek
A labdarúgás versenyszabályai érvényesek! A különbségeket a következőkben ismertetjük:
Pályaméret: 45x65m
Kapuméret: 5x2m
Büntető terület: 12m-re az alapvonaltól bójával jelölve
Támadó harmad: 20m-re az alapvonaltól, bójával jelölve
Labdaméret: 4
Játékidő: 20 perc / mérkőzés, minimum 3 – maximum 5 mérkőzés tornánként,
Létszám: 7:7 ellen + kapus
Játékvezető: játékfelügyelő
A torna kezdete előtt 30 perccel a csapat név szerinti nevezési lapját a tornát szervező edzőnek kell adni!
A pályára lépés feltétele:
- „X” betűjelű érvényes versenyengedély
A mérkőzés szabályai
GÓL
- gólt a pálya teljes területéről el lehet érni,
- gól után gól után középkezdéssel indul újra a játék
LES – A támadó harmadban érvényes a les-szabály! (a támadó harmad határát, az
alapvonaltól 20 m-re, az oldalvonalon elhelyezett színes bójával kell kijelölni!)
PARTDOBÁS – NINCS
- a folyamatos támadójáték érdekében a labda lapos passzal hozható játékba, amelyből közvetlenül nem lehet gólt elérni
- az ellenfél játékosai nem akadályozhatják a labda játékba hozatalát
- az ellenfél játékosai a labdától 3 méterre helyezkedhetnek el
SZÖGLETRÚGÁS
- a sarokpontról történik
SZABÁLYTALANSÁGOK
- szabadrúgást vonnak maguk után
BÜNTETŐ
- büntetőterületen (12 méter) belüli szabálytalanságok esetén büntetőrúgás következik
- a büntetőpont a kapu közepétől számított 9 méterre van
CSERE
- cserélni bármikor lehet
- cserénél a cserejátékosok kezet fognak egymással
- a lecserélt játékos bármikor visszacserélhető
- a cserejátékosok elhelyezése a saját kapu oldalán, az alapvonal és az oldalvonal találkozásánál
TÉRFÉLCSERE – NINCS!
FELSZERELÉS
- a játékosok gumi-stoplis cipőben vagy torna (edző) cipőben játszhatnak
- „éles” stoplis cipőben tilos játszani
Budapest, 2009.03.18






